Fekete nedű. Koffein. Aromák. Már az elvarázsol, amikor hallom, hogy fő. Akár nagynyomású profi presszógépen, akár mamánál a kotyogóban. Nincs egy éve, hogy rabul ejtett. Addig csak ezért ittam, hogy egyel több oka legyen, hogy a szüleimmel időt tölthessek. A szombat reggeli közös kávézás. Nyáron a teraszon, télen vagy a konyhában, vagy a kanapén. 

Szeretem ezeket a kávézásokat, s mióta távol vagyok otthonról mindig felidéződik bennem, amikor kávét iszom. Sokszor nevettünk apa viccein. Vagy beszélgettünk fontos, vagy éppen kevésbé fontos dolgokról. De legtöbbször csak ültem, és hallgattam, ahogy anyáék beszélgetnek. Nem érdekelt igazán, hogy miről volt szó, egyszerűen csak jó a szüleimmel egy helyen lenni.

Ma már nem csak azért iszom, mert jó érzések kötnek hozzá. Már elvarázsol az íze. Emlékszem, először az édesítést hagytam el mellőle, aztán a tejet, tejszínt is. Sokan furcsán néznek rám, hogy hogyan lehet ezt így meginni. Egyszerűen. A kávé nekem nem csak koffeinforrás, amikor tanulni akarok. Nem csak némi plusz aktivizálószer. Kávézni kellemes. Mert olyankor csak én vagyok és a gondolataim. Végiggondolom, hogy mit is kell aznap csinálnom. Vagy imádkozom. Az is előfordul, hogy valakivel kávézom, és olyankor beszélgetünk. Jók ezek a beszélgetések, ízt adnak a világnak. A kávé tehát kapcsolatokat is jelent? Talán. Bár nem hinném, hogy ebben az esetben a kávé számít. Én ezt szeretem. Mert otthoni reggel íze van, és az semmihez sem fogható. Mert otthon lenni nagyon jó.