Heródes voltam és rettegtem, hogy egy megszülető gyermek elveszi a hatalmamat. Ezért minden kisgyermeket megölettem Betlehemben és a környékén. Én tettem ezt. Én, az ember.

Másik Heródes is voltam, rettegtem Jánostól, és bezárattam. Esküvel köteleztem magam, s mivel féltem, hogy elveszítem a hatalmat, megölettem Jánost, ahogy kérték. A hatalmam biztonságban maradt. Én tettem ezt. Én, az ember.

Főpap voltam, írástudó, farizeus. Rettegtem a Jézus nevű embertől, és gyűlöltem őt, kimondhatatlan gyűlölettel. Meg akartam ölni. Én tettem ezt. Én, az ember.

Júdás lettem, az Iskáriótes. Eladtam őt, a Krisztust, a mestert 30 ezüstpénzért. Ennyit ért nekem. Elárultam, feladtam, átadtam. Ezt kellett tennem. Én tettem ezt. Én, az ember.

Tanú voltam és hazudtam. Folyékonyan. Hogy a tisztát bemocskoljam, mert megfizették. Szolga voltam, megütöttem. Főpap voltam, elítéltem. Az ártatlant. Én tettem ezt. Én, az ember.

Péter voltam. Megtagadtam háromszor is. A szemembe nézett és én mégis letagadtam. Krisztusomat, mesteremet. Az Istent. Én tettem ezt. Én, az ember.

Pilátusként megmentettem volna, ha nem féltem a hatalmamat. Tudtam, hogy ártatlan, és a felelősséget is elhárítottam magamról. A tömegnek kiadtam a gyilkost, és hagytam, hogy megölessen az Isten. Én tettem ezt. Én, az ember.

Tömeg voltam. Gyűlölködve kiáltoztam. Feszítsd meg! mert félek tőle. Feszítsd meg! mert mindenki más is ezt üvölti. Feszítsd meg! és Barabást add ki. Nem akarom, nem akarom, de ezt teszem. Én tettem ezt. Én, az ember.

Tövisből koszorút fontam. A kezemet nem bántotta, mert rajtam kesztyű volt, de azt a csöndes fejet felsértette. Kezemben ostor, bíborpalást. Gúnyolom és leköpöm a Szentet. Arcul ütöm… ember vagyok. Gonosz vagyok. Ember vagyok. Én tettem ezt. Én, az ember.

A keresztre szegezem. Feszülnek az izmok, az idegek. Arcán fájdalom és kín, és én elfordítom a fejem. De megteszem. A parancs, parancs. Felette vádirat: Ő az Isten. Én tettem ezt. Én, az ember.

Inni kér, iszik, majd felkiált: elvégeztetett! Én állok, kezemben a sorsvetéskor rám eső köntösével, és valami súlyos bűntudat telepszik rám. Én tettem ezt? Én, az ember???

Ő halott. Bűne nem volt, ezt tudom. Megöltem őt?! Én, az ember?!?

Az eső elered, sötét van. Valami nehéz és súlyos dolog van a levegőben. A kereszten a halott Isten. Én tettem ezt. Én, az ember. Megértek valamit, ahogy nézek rá. A térdemre esek, s folyamként önt el a hála és a bűntudat, mert tudom, megbocsátott nekem. Kezemben még a köntöse. Nem tudom mit tegyek. A számla kiegyenlítve, s én nem tudom, kinek köszönjem meg.  Meghalt értem. Ő, az Isten!