Tél van. Elvileg még holnaputánig. Nem is ez a lényeg. Tudod, szombaton nagyon fáradtan hazajöttem. Haza? Hát, a koliba. Nem igazán otthon, de amíg nincs más addig ez is jó otthonnak. Ültem bambán és fáradtan az ágyamon, és az egyetlen vágyam az volt, hogy kötött zokniban, a te L-es vagy XL-es pulcsidban (ötletem sincs mekkora a méreted), ami nekem combközépig érne, és az ujja is jó hosszú lenne, hogy nem érne ki belőle a kezem, szóval így, zokniban és a te pulcsidban és leggingsben hozzád bújjak, és úgy aludjak. Melletted. Addig te olvasnál vagy nem tudom mit csinálnál. Ez volt a vágyam. Sőt, még mindig az, bár, hogy már nem vagyok olyan fáradt, nem tör rám oly elemien. És így el tudom magammal hitetni, hogy ez nem is igaz… De piros lenne a kanapénk, és hatalmas ablakaink lennének, amin keresztül gyönyörködnénk a hóesésben, és pöttyös bögréből teát innánk… közösen. Te és én. És akkor MI-vé válnánk. És nem lennél többé te nélkülem, és én sem lennék többé nélküled. Mi lennénk. Együtt.

De talán… talán túl tökéletes lenne. Talán… de tudod, melletted otthon vagyok. Melletted nem félek. Melletted biztonságban érzem magam. Mert amikor te megölelsz az jó. Az olyan, mint amilyen egy ölelés kell legyen. Puha, meleg, lágy, biztonságos. És tisztellek téged. Ezért nem zavarlak, ezért nem megyek oda hozzád, hogy beszélgessek veled. Pedig nagyon szeretném. De valahogy nem akarok már magamnak több csalódást okozni. És neked sem. Igazad van. Jobb ez így, hogy csak látjuk egymást, figyeljük egymást, de nem beszélünk. Hiszen a beszédből csak félreértések származnak. Amíg nem beszélünk, addig megmarad a varázs. Addig nem derül ki, hogy komolyzenét hallgatok, és hogy nem vagyok balkezes, pedig a jobb kezemen hordom a karórám. Addig nem derül ki, hogy őszinte és kedves ember vagy, egy igazi úriember. Addig nem derül ki, hogy mi van bennünk, addig még maradhatunk idegenek…

Tudod, valahol sajnálom, hogy sosem leszünk barátok. Nem lehetünk barátok. Egyszerűen azért, mert túl vonzó vagy számomra. És sosem tudnálak úgy szeretni, mint egy barátot. Egyszerűen azért, mert te vagy több leszel annál, vagy senki leszel számomra. Egy kedves péntek délután emléke. Elfelejtem majd az arcodat, a nevetésedet, a mosolyodat, a hangodat… csak arra fogok emlékezni, hogy jól éreztem magam veled. És ha majd hozzá bújok valakihez a kötött zoknimban és az ő pulcsijában, valami eltörik majd bennem. Te és az emléked… te túl kedves, túl fontos idegen.