Ma reggel a zárthelyi dolgozatom után metróval jöttem haza. A mozgólépcsőn egy idős házaspár, s látom, hogy ha most a mozgólépcső v(0) sebességéhez hozzáadok még egy v lépcsőzési sebességet, akkor pont elérem a metrót. Ezért udvariasan elnézést kértem, és megkértem őket, hogy engedjenek el. S a hölgy hangjában méltatlankodással kiáltott fel: hát hová rohan ez? Most komolyan? Ez? Ez?!

Ha lett volna időm, és nem rohanok éppen, elmagyaráztam volna neki. Kedves hölgyem, igen, rohanok. Mert élek. Mert fiatal vagyok. Véges időmbe minél több mindent próbálok belezsúfolni, hogy tevékeny életem legyen. Ez azért rohant, mert épp megírt egy zárthelyi dolgozatot, és szeretne pihenni egy kicsit, mielőtt nekiáll tanulni a következő megmérettetésre. Mert ez délután laboratóriumba megy, és ott dolgozik, és meg kell tanulja, hogy mivel is dolgozik. És holnap pedig újabb zárthelyi dolgozatot ír. És ez azért rohan, hogy egy picit megpihenjen, mert ez éjszaka tanult, hogy a ma reggel megírt teljesítményfelmérésen jól teljesítsen. Igen, mert ez tanul. És dolgozik, és rohan.

Természetesen tudja, hogy a következő metró négy perc múlva jön. De tudja ön, hogy mennyi minden belefér négy percbe? Háromszázhatvan másodpercbe? Elég ahhoz, hogy lekéssem a vonatot, bezárjon az orrom előtt a bolt, a hivatal, a gyógyszertár. Elég ahhoz, hogy tiszteletlenséget fejezzek ki a rám várakozóra… elég ahhoz, hogy megfőjön egy adag tészta. Elég ahhoz, hogy elkészítsek egy kávét. Négy perc sok idő. Négy perc alatt elolvashatok négy oldalt (vagy nyolcat) a tananyagból, négy perc kincs. Ez ezért rohan. Mert ha négy perccel többet pihenhet, megérti a négy perc ajándékát. A négy perc csodáját.

Ön már abban a korban van, amikor megpihenhet. Ön már nem alkotó, ön már elvégezte az önre bízottakat. Így nem értem, miért nem érti a mi világunkat, ahol a rohanó ezek alkotnak. Dolgoznak. És segítik és tisztelik azokat, akik szintén dolgoztak. Önöket, akik már pihennek az alkotás után. Tudja, talán akkor kiérdemeltem volna az ez jelzőt, ha nem vagyok udvarias. Ha udvariatlanul szólítom meg önöket, de nem ezt tettem. Ennek az eznek azt tanították, hogy tisztelje a másik embert. Időseket, fiatalokat egyaránt. És ön engem vérig sértett. Mert nekem azt is tanították, hogy emberre sosem mondjuk, hogy ez. Ez. Nem vagyok sem dolog, sem tárgy, sem robot. Nem vagyok ez. Személy vagyok. Ember vagyok. Érzek, gondolkozom, élek, alkotok. Száz százalékban ő!